Ludas Matyi

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, akinek Matyi nevű fia volt. Matyinak három szép fehér lúdja volt, amiket nagyon szeretett. Minden reggel kivitte őket a rétre legelni, és este hazaterelte.

Egy napon Matyi elvitte a ludait a vásárba, hogy eladja őket, mert az édesanyjának pénzre volt szüksége. A vásárban éppen arra járt Döbrögi úr, a vidék leghatalmasabb és leggőgösebb földesura.

– Hé, te kölyök! – kiáltott Döbrögi. – Add ide azokat a ludakat!

– Szívesen eladom, kérem szépen – mondta Matyi udvariasan. – Darabja két forint.

– Két forint?! – harsogta Döbrögi. – Egy fillért sem adok értük! Elveszem, mert én vagyok a földesúr!

Döbrögi emberei elragadták a három ludat Matyitól. A szegény fiú sírt és könyörgött, de Döbrögi csak nevetett:

– Takarodj innen, te rongyos kölyök!

Matyi összeszorította az öklét, és azt mondta:

– Háromszor verem ezt vissza, Döbrögi úr!

A földesúr hahotázott:

– Te akarsz engem elverni? Egy nyomorult libapásztor? Na, azt szeretném látni!

Matyi hazament, és elhatározta, hogy betartja a szavát. Első dolga volt, hogy mesterséget tanuljon. Elszegődött egy építőmesterhez, és három év alatt kitanulta az építész mesterséget.

Álruhában ment Döbrögi birtokára, aki éppen új istállót akart építeni. A földesúr nem ismerte fel a felnőtt Matyit.

– Felséges uram, én vagyok a vidék legjobb építőmestere! – mondta Matyi.

Döbrögi megbízta az építkezéssel. Matyi olyan szép istállót épített, hogy Döbrögi el volt ragadtatva. De amikor a földesúr bement megnézni, Matyi bezárta az ajtót, és jól elverte!

– Ez volt az első! – kiáltotta Matyi, és elfutott.

Döbrögi dühöngött, és megparancsolta az embereinek, hogy fogják el az építőmestert. De Matyit nem találták sehol.

Néhány hónap múlva Matyi orvosnak öltözött. Döbrögi éppen beteg volt – a dühtől kapott fejfájást. A „doktor" bekopogott:

– Hallottam, hogy a nagyságos úr beteg. Gyógyírt hoztam!

Döbrögi beengedte. A „doktor" a szobába vezette, leültette, és jól elverte!

– Ez volt a második! – kiáltotta Matyi, és ismét elfutott.

Döbrögi most már őröket állított minden ajtóhoz. Senkit nem engedett be, aki idegen volt.

Matyi ezúttal lókereskedőnek öltözött, és egy gyönyörű fehér lovat vezetett. Döbrögi szerette a lovakat, és nem tudott ellenállni.

– Hozd be azt a lovat, hadd lássam közelről!

Amikor Döbrögi közel hajolt a lóhoz, Matyi harmadszor is elverte!

– Ez volt a harmadik, Döbrögi úr! – mondta. – Most kvittek vagyunk!

Döbrögi végre megértette. Visszaadta a három lúd árát, és attól fogva soha többé nem bántotta a szegény embereket. Matyi pedig hazament az édesanyjához, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.