Mátyás király és az okos lány

Mátyás király egyszer vadászaton volt, és eltévedt az erdőben. Egy kis kunyhóhoz érkezett, ahol egy szegény paraszt élt a lányával, Katával.

A paraszt megismerte a királyt és térdre borult, de a lánya nyugodtan állt, és egyenesen a király szemébe nézett.

– Te nem félsz tőlem? – kérdezte Mátyás.

– Miért félnék, felség? – felelte Kata. – Ön is ember, mint mindenki más. Csak a korona nehezebb a fején, mint az enyémen a kendő.

Mátyás elnevette magát. Rég nem beszélt vele senki ilyen őszintén.

– Hallottam, hogy okos lány vagy – mondta Mátyás. – Próbára teszlek. Ha megoldod a feladatomat, jutalmazlak. Ha nem, el kell hallgatnod örökre.

Kata bólintott:

– Halljuk, felség!

– Gyere hozzám a palotába úgy, hogy se gyalog ne jöjj, se lovon, se kocsin! Se felöltözve ne legyél, se meztelenül! Se ajándékot ne hozz, se üres kézzel ne jöjj!

A paraszt kétségbeesett:

– Leányom, ez lehetetlen!

De Kata elmosolyodott:

– Ne aggódj, édesapám. Megoldom.

Másnap Kata megjelent a palota előtt. Egy kecskén lovagolt – tehát se gyalog nem jött, se lovon, se kocsin! Egy halászhálóba burkolózott – tehát se felöltözve nem volt, se meztelenül! És a kezében egy galambot tartott, amit rögtön elengedett, ahogy a király elé ért – tehát se ajándékot nem hozott, se üres kézzel nem jött!

Mátyás döbbenten nézett, aztán hangosan nevetni kezdett:

– Ez a legeslegokosabb válasz, amit valaha hallottam! Te leszel a feleségem!

Kata a fejét rázta:

– Felség, egy feltétellel megyek: ha valaha igazságtalanul ítélkezel, szólhassak.

– Rendben – mondta Mátyás –, de ha egyszer is beleavatkozol a bíráskodásomba, el kell hagynod a palotát.

Boldogan éltek. De egy napon két paraszt jött a király elé. Az egyiknek a kancája megcsikózott a másik szekere mellett, és a szekér gazdája magának követelte a csikót.

Mátyás fáradtan és bosszúsan ítélkezett:

– A csikó a szekér gazdájáé!

Kata tudta, hogy ez igazságtalan. Odament a paraszthoz, és a fülébe súgta:

– Holnap reggel ülj le a palota előtti száraz kút mellé, és horgássz benne! Ha a király megkérdezi, mit csinálsz, mondd, hogy halat fogsz – mert ha egy szekér csikót szülhet, akkor egy száraz kútban is lehet hal!

A paraszt megtette. Mátyás reggel meglátta:

– Te bolond! Hogy fogsz halat egy száraz kútból?

– Hát, felség – felelte a paraszt –, ha egy szekér csikót szülhet, miért ne lehetne egy kútban hal?

Mátyás rögtön tudta, hogy ez Kata ötlete volt. Dühösen ment a feleségéhez:

– Megmondtam, ne avatkozz bele! Most menned kell. De egyet vihetsz magaddal a palotából – azt, ami a legdrágább neked.

Kata bólintott. Aznap este nagy búcsúvacsorát rendezett, és a borba altatót kevert. Amikor Mátyás elaludt, Kata a szolgálókkal feltette a királyt egy szekérre, és elvitte az apja kunyhójába.

Reggel Mátyás felébredt a szegény kunyhóban:

– Hol vagyok?! Mit csináltál?!

– Felség – mondta Kata szelíden –, te mondtad, hogy vihetem, ami a legdrágább nekem. Te vagy nekem a legdrágább a palotában.

Mátyás szíve megenyhült. Átölelte Katát:

– Te nemcsak okos vagy, de a szíved is aranyból van. Gyere vissza velem, és soha többé nem tiltom meg, hogy szólj, ha igazságtalanságot látsz.

Visszatértek a palotába. A csikót visszaadták a kanca gazdájának. És Mátyás attól fogva mindig meghallgatta Kata tanácsát – mert rájött, hogy az igazi bölcsesség nem a hatalomban rejlik, hanem a szeretetben.