Az égig érő fa

Volt egyszer egy király, akinek volt egy gyönyörű leánya, akit Tündérszépnek hívtak. Egy napon a királylány az udvaron sétált, amikor egy hatalmas sas csapott le az égből, felkapta a lányt, és elvitte messze, messze, az égig érő fa tetejére.

A király kétségbeesett. Kihirdette az egész országban:

– Aki lehozza a lányomat az égig érő fa tetejéről, annak adom a fele királyságomat és a lányom kezét!

Jöttek vitézek, lovagok, hercegek – de senki sem tudott felmászni a fára, mert az olyan magas volt, hogy a teteje a felhők fölé nyúlt.

Élt a faluban egy szegény kanász fiú, akit Jankónak hívtak. Jankó nem volt nagy és erős, de a szíve bátor volt, és szerette a királylányt, akit egyszer a piacon megpillantott.

– Én felmászok a fára – mondta Jankó.

Mindenki kinevette:

– Te?! Egy kanász?! A lovagok sem tudták megtenni!

De Jankó nem hallgatott rájuk. Elindult az erdőbe, ahol az égig érő fa állt. A fa törzse olyan vastag volt, mint egy torony, az ágai pedig végtelen magasba nyúltak.

Jankó mászni kezdett. Egész nap mászott, és estére egy óriási ágra ért, ahol egy rézsárkány lakott.

– Mit keresel itt, ember?! – bődült el a sárkány.

– A királylányért jöttem – felelte Jankó bátran.

A sárkány tüzet okádott, de Jankó ügyesen kitért, és egy nagy kővel leütötte a szörnyeteget.

Tovább mászott. Másnap egy ezüstágra ért, ahol egy ezüstsárkány élt. Ez a sárkány háromfejű volt, és mindegyik feje tüzet okádott.

– Fordulj vissza, ember! – ordították a fejek.

De Jankó nem félt. Lecsapta az első fejet, aztán a másodikat, aztán a harmadikat. Az ezüstsárkány holtan zuhant le a fáról.

Harmadnap Jankó az aranylombok közé ért. Itt minden csillogott és ragyogott. Egy aranypalota állt az ágon, és mellette egy aranysárkány őrizte a királylányt. Ez a sárkány hétfejű volt, és a szemeiből villámok cikáztak.

Jankó elfáradt, de a gondolat, hogy a királylány ott van a közelben, erőt adott neki. Nekirontott a sárkánynak, és hosszú, véres küzdelem után mind a hét fejét levágta.

A palota ajtaja kinyílt, és ott állt Tündérszép, a királylány. Könnyezett az örömtől:

– Te vagy a legbátrabb ember a világon! Évek óta várok, hogy valaki eljöjjön értem!

– Eljöttem – mondta Jankó egyszerűen –, mert megígértem.

De hogyan jutnak le a fáról? Tündérszép tudta a megoldást. A palotában volt egy aranytoll, ami egy csodamadáré volt. Megfújták a tollat, és a csodamadár megjelent:

– Üljetek a hátamra!

A madár leszállt velük a földre. A király sírva ölelte magához a lányát, és igaz szavát tartotta: Jankó lett a fele királyság ura és Tündérszép férje.

A lakodalmat hét nap, hét éjjel tartották. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Az égig érő fa pedig azóta is ott áll az erdőben, de a sárkányok nélkül már senki sem fél tőle – és néha, ha figyelmesen nézed, az aranylevelek közt megláthatod a csodamadár fészkét.