Mátyás király és a bíró

Mátyás király híres volt arról, hogy álruhában járta az országot, hogy megtudja, hogyan élnek az egyszerű emberek. Egy őszi napon paraszt ruhát öltött, és elindult a Dunántúl felé.

Egy kis faluban szállt meg éjszakára. A fogadóban az emberek szomorúan ültek, senki sem nevetett, senki sem dalolt.

– Mi baj van itt? – kérdezte Mátyás a fogadóstól.

– Jaj, uram, ne is kérdezze! – sóhajtott a fogadós. – A bíránk, Fekete Gáspár a legaljasabb ember a vármegyében. Mindig annak ad igazat, aki többet fizet. A szegények semmit sem tehetnek ellene.

Másnap Mátyás elment a piactérre, ahol éppen bírósági tárgyalás folyt. Egy szegény özvegyasszony állt a bíró előtt, és sírt:

– Bíró uram, a szomszédom elvette a tehenem! A réten legelt, és ő egyszerűen elvezette!

A szomszéd, egy gazdag kereskedő, gúnyosan nevetett:

– Az a tehén az enyém! Mindig is az enyém volt!

A bíró a szakállát simogatta, és az özvegyasszonyra nézett:

– Hm, ez nehéz ügy... – mondta, miközben a kereskedő felé kacsintott.

A kereskedő egy erszény aranyat csúsztatott a bíró kezébe az asztal alatt. A bíró rögtön ítéletet hirdetett:

– A tehén a kereskedőé! Az özvegy még büntetést is fizessen a hamis vádaskodásért!

A tömeg morgott, de senki sem mert szólni. Mátyás előrelépett:

– Bíró uram, én is tanúja voltam annak, hogy a tehén az özvegyé. A tehén borját is az özvegy nevelte.

– Ki vagy te, hogy beleavatkozol?! – förmedt rá a bíró. – Fogják meg ezt az idegent!

A bíró emberei megragadták Mátyást, de ő nem ellenkezett. Bevitték a börtönbe. Mátyás csendben várt az éjszakában, majd lefekvés előtt előhúzta a királyi pecsétgyűrűjét, és megmutatta a börtönőrnek.

Az őr elsápadt, és térdre esett:

– Felség! Bocsásson meg!

– Csendben maradj – mondta Mátyás. – Holnap reggel küldd el lovasaimat a vármegyeházára.

Reggel a bíró újra ítélkezett. A piactéren nagy tömeg gyűlt össze. Mátyás elővezetését kérte a bíró – hadd ítélje el a „lázadó idegent".

Mátyást kihozták a börtönből. A bíró gúnyosan nézett rá:

– Na, idegen, most megtanulod, hogy itt én vagyok az úr!

Abban a pillanatban kürtszó harsant. A királyi lovasok bevágtattak a piactérre. A kapitány leszállt a lováról:

– Alattvalók! Térdet hajtsatok Mátyás király előtt!

A bíró arca fehér lett, mint a fal. A tömeg hátrált. Mátyás ledobta a paraszt ruhát, és előtűnt alóla a királyi öltözet.

– Fekete Gáspár – szólt Mátyás kemény hangon –, te a nép bizalmával visszaéltél. Aranyért árultad az igazságot. Az özvegy tehene visszakerül a jogos gazdájához. Te pedig börtönbe mész, amíg meg nem tanulod, mi az igazság!

A tömeg ujjongott. Az özvegyasszony Mátyás lábához borult:

– Isten áldja, felség!

– Állj fel, jó asszony – mondta Mátyás szelíden. – Nem nekem köszönd, hanem az igazságnak, ami mindenkié.

Mátyás új bírót nevezett ki a faluba, egy becsületes parasztot, aki mindig igazságosan ítélkezett. És attól a naptól fogva a faluban újra nevetés és dal hallatszott.

Mátyás pedig folytatta az útját, mert tudta: egy király dolga, hogy a népéért éljen, nem a népéből.