Rumpelstiltskin

Volt egyszer egy szegény molnár, akinek nagyon szép lánya volt. A molnár szeretett nagyokat mondani és hencegni.

Egy napon a király ellátogatott a faluba. A molnár odalépett hozzá:

– Felséges királyom! Van nekem egy lányom, aki szalmából aranyat tud fonni!

A király azonnal érdeklődni kezdett. Megparancsolta, hogy hozzák elé a lányt, és egy szalmával teli szobába záratta.

– Ha holnap reggelre nem fonsz aranyat ebből a szalmából, meghalsz! – mondta a király.

A szegény lány egyedül maradt a szobában, és keservesen sírt. Honnan tudna szalmából aranyat fonni? Ez lehetetlen!

Egyszer csak az ajtó kinyílt, és egy apró emberke lépett be. Furcsa, görbe lábai voltak és hegyes sapkája.

– Miért sírsz, kedves lány? – kérdezte.

– A királynak aranyat kell fonnom ebből a szalmából, de nem tudom hogyan! – zokogta a lány.

– Megtehetem helyetted – mondta az emberke. – De mit adsz érte cserébe?

– Nesze, a nyakláncómat! – mondta a lány.

Az emberke elvette a nyakláncot, leült a rokka mellé, és forogni kezdett a kerék. Reggére minden szalma aranyfonállá változott.

A király elámult, de kapzsi volt. Másnap egy még nagyobb szobába zárta a lányt, még több szalmával.

Az éjszaka ismét megjelent az apró emberke:

– Mit adsz, ha most is segítek?

– A gyűrűmet – felelte a lány.

Az emberke elvette a gyűrűt, és reggerre ismét arany volt a szalma.

De a király még mindig nem volt elégedett. Harmadnap a legnagyobb terembe zárta a lányt, amely színültig volt szalmával:

– Ha ezt is aranyra változtatod, feleségül veszlek!

A lány sírt, mert már nem volt semmije. Megjelent az emberke:

– Mit adsz ezúttal?

– Nincs már semmim – zokogta a lány.

– Ígérd meg, hogy ha királyné leszel, nekem adod az elsőszülött gyermekedet!

A lány kétségbeesett volt. Úgy gondolta, talán soha nem lesz gyermeke, úgyhogy beleegyezett.

Az emberke egész éjjel font, és reggel a terem tele volt arannyal. A király megtartotta a szavát, és feleségül vette a molnár lányát.

Egy év múlva gyönyörű kisbaba született. A királyné már el is felejtette az ígéretét, amikor egy éjszaka megjelent az apró emberke:

– Eljöttem a gyermekért! Megígérted!

A királyné könyörgött, sírt, mindent felajánlott cserébe. Az emberke végül megsajnálta:

– Rendben. Három napot adok neked. Ha kitalálod a nevemet, megtarthatod a gyermeket!

Az első éjszaka a királyné megpróbálta:

– Gáspár? Menyhért? Boldizsár?

Az emberke nevetett:

– Nem az a nevem!

A második éjszaka:

– Tűcsök? Pocok? Görény?

– Nem! Nem! – kacagott az emberke.

A királyné kétségbeesett. Szolgákat küldött szét az egész országba, hogy neveket gyűjtsenek.

A harmadik napon egy szolga messze az erdőben járt, és különös látványra bukkant. Egy tűz körül egy apró emberke táncolt, és ezt énekelte:

„Ma süttök, holnap főzzök, holnapután királyfi jön! Senki nem tudja a nevem, Rumpelstiltskin a nevem!"

A szolga hazarohant és elmondta a királynénak.

Aznap éjjel megérkezett az emberke:

– Ez az utolsó esélyed! Mi a nevem?

A királyné úgy tett, mintha gondolkodna:

– Talán... Henrik?

– Nem!

– Talán... Gottfried?

– Nem!

– Akkor talán... RUMPELSTILTSKIN?

Az emberke dühösen üvöltött:

– Ezt a boszorkányok mondták meg neked!

Olyan dühös lett, hogy a jobb lábával a földbe dobbantott – és a padlón át egyenesen a föld mélyébe zuhant.

Soha többé nem látták. A királyné és a király boldogan éltek a kisfiukkal, és soha nem kötöttek többé veszélyes alkut.