Az aranyszőrű bárány

A domb alján egy özvegyasszony élt, Erzsók, és egyetlen jószága egy bárány volt, amelynek a gyapja nem fehérlett, hanem aranyként fénylett, ha a nap ráesett. Nem nagy fény volt az, nem vakított, csak olyan meleg sárga, mint a kenyér héja. Erzsók Bársonynak hívta, mert a gyapja sima volt, és a kezéhez simult.

A szomszéd, egy gazdag gazda, régóta nézte a bárányt a kerítésen át. Egy reggel, amikor Erzsók a kúton volt, a gazda átemelte Bársonyt a saját akoljába, a többi juh közé. Azt mondta a bojtárnak, hogy a gyapjú az övé, ha az ő szénáját eszi. A bojtár hallgatott, de a sapkáját a szemébe húzta, mert szégyellte.

Erzsók a kerítésnél sírva kiáltotta a bárány nevét. Bársony a gazda aklában nem evett. A szénát csak szagolta, a vizet megkóstolta, aztán a kerítéshez állt, és Erzsók háza felé nézett. Estére a gyapja fénye megfakult, mintha az arany is bánkódna. A gazda mérgesen a bojtárra förmedt, hogy rossz szénát adott. A bojtár tudta, hogy a széna jó. A bárány a gazdáját akarja.

Éjjel Bársony átbújt egy laza deszkán, amit a bojtár mintha véletlenül meglazított volna. Hajnalra Erzsók küszöbén feküdt, a gyapja megint fénylett. A gazda reggel a bíróval jött.

– Az én aklomból szökött – mondta. – A tolvaj a bárány, vagy az asszony.

A bíró a bárány elé tette a gazda kalapját és Erzsók kötényét. Bársony a kötényhez dörgölőzött, a kalapot pedig egyetlen patával arrébb tolta. A bíró bólintott.

– A jószág tudja, ki adta a nevét. A kerítésen átemelt bárány nem ajándék.

A gazda duzzogva távozott. A bojtár aznap kilépett tőle, és Erzsóknál kért munkát, bár Erzsóknak alig volt mit adnia, csak tejet, ha a szomszéd kecskéjét őrizte cserébe, meg egy sarok szalmát. A bojtár, akit Miskának hívtak, elfogadta. Azt mondta, inkább őriz igaz bárányt, mint hamis szénát.

Bársony gyapjából Erzsók egy évben csak egy fürtöt nyírt, és azt a vásáron egy beteg gyerek családjának adta, gyógyszerre. Az aranyfürt árát nem tartotta meg. A gazda ezt bolondságnak nevezte. Erzsók azt felelte, az arany, ami csak a ládában ül, megfakul, mint Bársony gyapja az idegen akolban. A falubeliek a fürt után másképp köszöntek neki. Nem azért, mert gazdag lett, hanem mert látták, hová megy a fény.

Télen a farkas a domb felől jött. Miska a tűznél ült, de Bársony felébresztette a sípcsontjával, ahogy a juhászokat a kutya szokta. Együtt terelték a bárányt a házba, az ajtót belakták. A farkas a kerítést körbejárta, aztán elment, mert a házban emberek voltak, és a bárány nem bégetett ijedten, hanem Erzsók térdén pihent. Reggel a hóban csak a nyomok maradtak. A gazda, aki a dombról nézte, egy öl fát küldött le, szó nélkül. A fa a küszöbnél koppant. Erzsók elfogadta. A bíró később azt mondta, ez már majdnem bocsánat.

Tavasszal Bársony bárányt ellett, egy közönséges fehéret, amelynek csak a füle mögött volt egy aranyszál. Erzsók nevetett.

– Elég lesz neki ennyi is – mondta Miskának. – A többi gyapjú hadd legyen puha, ne csillogó. A csillogásból egy fürt is sok, ha jó helyre megy.

Miska a fehér bárányt Bodrinak nevezte. A gazda többé nem emelt át semmit a kerítésen. A deszkát maga erősítette meg, kívülről, hogy a farkas se férjen, és a bárány se kényszerüljön szökni. Erzsók egy bögre tejet tett a kerítésoszlopra, a gazda meg reggelre üresen találta, vagy a macskája itta meg, mindegy. A domb alján a két bárány együtt legelt, az egyik aranyfényű, a másik fehér, és a füle mögött egyetlen aranyszál árulta el, hogy testvérek. Aki arra ment, messziről látta, melyik házban lakik a rend: ott, ahol a bárány magától a kötényhez dörgölőzik, és a fürtöt nem a láda őrzi, hanem a vásár, a gyógyszer, meg egy gyerek, aki újra köhögés nélkül fut.

A gyógyszeres fürt után a gyerek, akit Andrisnak hívtak, felgyógyult, és az anyja egy kosár almát hozott Erzsóknak. Az alma nem volt arany, de édes volt, és Bársony is kapott belőle egy gerezdet, mert a bárány, ha tehette, a gyümölcsöt is megkóstolta, illedelmesen. Andris a fehér bárány fülét nézte, az aranyszálat, és megkérdezte, fáj-e neki. Miska azt mondta, a szál nem ékszer, hanem jel, és Bodri ugyanúgy ugrál, mint a többi bárány a dombon. Andris ettől megnyugodott, és a kosár fenekéről a legpirosabb almát Miskának nyújtotta, aki a sapkáját most már nem a szemébe húzta.

A gazda egy este mégis átjött, kalap nélkül. Azt mondta, a bojtár nélkül az akolban rendetlenebbek a juhok, és ő is hallotta, hogy a fürt gyógyszer lett, nem gyűrű. Erzsók leültette a küszöbre, tejet adott, és nem kért bocsánatkérést hangosan. A gazda a bögrét két kézzel fogta. Amikor elment, a laza deszkát már ő szögelte be, és a kalapját a kerítésen felejtette. Bársony másnap a kalapot nem tolta arrébb, csak megszaglászta, és békén hagyta. A bíró, aki arra lovagolt, ezt messziről látta, és nem szállt le. Azt gondolta, van ügy, ami a kerítésnél elintéződik, ha a jószág és az ember egyszerre unja meg a haragot.

Nyár közepén a vásárban Erzsók nem vitt aranyfürtöt. Bodri egy szál gyapját vitte, közönségeset, fehéret, és abból egy sapka készült Andrisnak, aki a napon fej nélkül járt. Az anyja fizetni akart. Erzsók a fejét rázta. Azt mondta, a fehér gyapjúból sok sapka futja, az aranyból meg csak a ritka szükség. Miska a vásár szélén őrizte a két bárányt, és aki nevetni akart az aranyszőrön, annak megmutatta Bodri fülét: egy szál elég a rokonsághoz, a többi hadd legyen juh, ne csoda. Hazafelé a gazda szekere megállt mellettük, és felvette a kosarat, szó nélkül. A bárányok a maguk lábán mentek, mert Bársony nem szeretett idegen deszkán utazni. A porban a patájuk nyoma kicsi volt, de egyenes. Erzsók a nyomot nézte, és elégedett volt. A házhoz érve a tej a bögrében várta a gazdát is, ha jönne, és a kalap a széken száradt, immár a gazda fejéről, nem a perből. Így lett a domb alján csend, aranyfürt nélkül is meleg.

Andris a sapkában futott a dombon, és Bodri utána, a fülében az aranyszállal, ami a napon csak annak villant, aki tudta, hová nézzen. Erzsók a küszöbről integetett. A gazda a kerítés túloldalán a juhokat számolta, most már hangosan, hogy Miska is hallja, ha segítene. Miska átment segíteni, nem vissza a régi gazdához, csak egy órára, mert a számolás közös dolog, ha a farkas közös ellenség. Este mindenki a saját házában aludt, a bárányok a saját szalmán. A bögre tej a oszlopon aznap is ott volt, és reggelre elfogyott, békességgel.

Erzsók este a fürtöt már nem számolta. A sapka Andris fején volt, a kalap a széken, a tej a bögrében. Bársony a küszöbön álmosan bólintott, mintha a nap fényét őrizné a gyapjában holnapra is. Ennyi arany elég volt a háznak.

A domb csendje este is megmaradt.