A hat hattyú

Volt egyszer egy király, aki vadászat közben eltévedt az erdőben. Egy öregasszony mutatta meg neki az utat, de cserébe azt kérte, vegye feleségül a lányát.

A király beleegyezett. A lány szép volt, de a szíve gonosz. A királynak volt hat fia egy előző házasságból és egy kislánya is. A király félt, mit tesz az új királyné a gyerekeivel, ezért elrejtette őket egy távoli kastélyban.

De a gonosz királyné megtudta, hol vannak. Boszorkánysággal megtanult varázsigéket készített, és elment a gyerekekhez. Hat inget dobott a fiúkra – és abban a pillanatban a fiúk fehér hattyúkká változtak, és elrepültek.

A gonosz királyné nem találta a kislányt, aki éppen az erdőben játszott. Amikor a királylány hazament, egyedül találta a kastélyt. Bánatosan kereste a testvéreit.

Napokig bolyongott az erdőben. Végül egy kunyhóra bukkant, benne hat kis ággyal. Lefeküdt és várt. Alkonyatkor hat fehér hattyú repült be az ablakon. Lefújták egymás tollait, és a tollak lehullottak – a fiúk újra emberek lettek!

– Húgocskánk! – kiáltották örömmel.

– Hogyan törhető meg a varázslat? – kérdezte a lány.

– Nagyon nehéz módon – felelte a legidősebb fiú. – Hat éven át inget kell varrnod csalánból, mindegyikünknek egyet. De hat évig egyetlen szót sem szólhatsz, és nem nevethetsz. Ha csak egy hangot is adsz ki, mindannyian meghalunk!

A királylány nem habozott. Azonnal elkezdte gyűjteni a csalánokat, amelyek összeégették a kezét. Varrt és varrt, és egy szót sem szólt.

Egy napon egy fiatal király vadászott az erdőben, és megtalálta a lányt. Olyan szép volt és olyan titokzatos, hogy a király beleszeretett. Feleségül kérte a néma lányt.

A királylány a palotába költözött, de tovább varrt. Éjszaka a kertben szedte a csalánt a holdfényben.

A király anyja, a királyné gyűlölte a néma lányt. Azt mondta a fiának:

– Ez a lány boszorkány! Nézd, éjszaka a temetőben jár és mérgező növényeket szed!

A király nem hitte el, de aztán három gyermekük született, és mindegyiket titokzatosan „ellopták". (Valójában a gonosz anyós rejtette el őket.)

– A feleséged ette meg a saját gyermekeit! – vádolta az anyós.

A király szíve megszakadt. Mivel a felesége nem tudott védekezni – nem szólhatott –, halálra ítélték.

A kivégzés napján a királylányt a vesztőhelyre vitték. De ő még mindig varrta az utolsó inget! Hat év és egy nap telt el, és az ingek elkészültek – csak az utolsónak hiányzott az egyik ujja.

Hat fehér hattyú szállt le az égből. A királylány rádobta az ingeket – és a hattyúk fiatal férfiakká változtak! (A legkisebbnek maradt egy hattyúszárnya az ujj helyett.)

A királylány végre megszólalhatott:

– Ártatlan vagyok!

Elmondta az egész történetet. A gonosz anyóst elfogták, és megtalálták az elrejtett gyerekeket.

A király bocsánatot kért a feleségétől. Boldogan éltek, a hat fivér pedig mindig mellettük maradt.

A királylány keze soha nem gyógyult meg teljesen a csalánsebektől – de ő büszkén viselte, mert az volt a szeretet jele.