A békakirályfi

Volt egyszer egy király, akinek sok szép lánya volt, de a legfiatalabb a legszebb volt mind közül. Nyaranta a királylány szeretett kijárni a palota melletti erdőbe, ahol egy mély, hűvös kút állt egy nagy hársfa alatt.

A királylánynak volt egy aranygolyója, amit mindennél jobban szeretett. Órákat játszott vele a kút mellett – feldobta és elkapta, újra meg újra.

Egy forró nyári napon a királylány ismét az aranygolyóval játszott. De egyszer rosszul kapta el, a golyó kigurult a kezéből, és belegurult a mély kútba. A kút olyan mély volt, hogy nem lehetett belelátni a fenekét.

A királylány keservesen sírni kezdett. Egyszer csak egy hang szólalt meg mellette:

– Mi bajod van, királylány? Úgy sírsz, hogy még a kövek is meglágyulnának!

A lány körülnézett, és meglátta a kút szélén egy nagy, zöld békát.

– Jaj, béka, az aranygolyóm beleesett a kútba! – zokogta.

– Megkereshetem neked – mondta a béka –, de mit adsz érte cserébe?

– Bármit! – kiáltotta a királylány. – Ruhákat, gyöngyöket, akár a koronámat is!

– Nem kellenek a ruháid és a gyöngyeid – felelte a béka. – De ha megígéred, hogy a barátod leszek, melletted ülhetek az asztalnál, ehetek a tányérodból, ihatok a poharadból, és alszom az ágyadban, akkor visszahozom az aranygolyót.

A királylány bármit megígért volna, csak hogy visszakapja a játékát. Különben is gondolta, egy béka úgysem tud feljönni a palotába!

– Megígérem! – mondta gyorsan.

A béka lemerült a mély kútba, és nemsokára visszajött az aranygolyóval. A királylány felkapta, és elfutott a palota felé.

– Várj meg! – kiabált a béka. – Nem bírok ilyen gyorsan ugrani!

De a királylány be sem nézett hátra. Estére már el is felejtette az egészet.

Másnap, vacsorakor, amikor a királyi család az asztalnál ült, valami furcsa zajt hallottak: csupp, csupp, csupp. Valaki jött fel a márványlépcsőn.

Aztán kopogtatás:

– Királylány, királylány, nyisd ki az ajtót!

A királylány ajtót nyitott, és meglátta a békát. Ijedtében gyorsan becsapta az ajtót.

– Ki volt az? – kérdezte a király.

– Csak egy ronda béka – felelte a lány remegve.

A béka újra kopogott. A király megkérdezte, mi történt, és a királylány elmesélte az egész történetet.

– Ha ígéretet tettél, be kell tartanod! – mondta a király szigorúan. – Nyisd ki az ajtót!

A királylány kelletlenül ajtót nyitott. A béka beugrált, és felült az asztalra a lány mellé.

– Tedd ide a tányérodat, hadd egyem belőle! – mondta a béka.

A királylány undorodott, de a király rábólintott. A béka evett a tányérból, ivott a pohárból.

– Most pedig vigyél fel az ágyadba, hadd aludjak a párnádon!

A királylány sírva fakadt. Nem akart a hideg, nyálkás békával aludni! De a király szigorúan mondta:

– Aki ígéretet tesz és elfogadja a segítséget, annak be kell tartania a szavát!

A királylány felvitte a békát a szobájába. De amikor le akarta fektetni a párnára, már nem bírta tovább. Dühösen felkapta a békát és a falhoz vágta:

– Most már hagyj békén, te ronda béka!

De ahogy a béka a földön landolt, valami csodálatos dolog történt. A béka eltűnt, és helyette egy fiatal, szép királyfi állt ott, mosolyogva.

– Köszönöm, hogy megtörted a varázslatot! – mondta. – Egy gonosz boszorkány változtatott békává, és csak egy királylány dühös mozdulatával lehetett feloldani.

A király boldogan áldását adta a fiatalokra. A királylány és a királyfi nemsokára összeházasodtak, és boldogan éltek.

A királylány pedig megtanulta: az ígéret fontos dolog, és a látszat néha nagyon csalóka!