Pöttöm Panna

Volt egyszer egy asszony, aki nagyon szeretett volna egy gyermeket, de nem volt. Elment egy boszorkányhoz, aki egy árpaszemet adott neki:

– Ültesd el, és meglátod, mi történik!

Az asszony hazament és elültette az árpaszemet egy cserépbe. Másnap szép virág nőtt ki belőle, mint egy tulipán. Az asszony megcsókolta a virág szirmait – és a virág kinyílt! A közepében egy icipici lány ült, alig akkora, mint a hüvelykujj.

– Pöttöm Pannának foglak hívni – mondta az asszony boldogan.

Panna egy dióhéjban aludt, virágszirmok voltak a takarói, és egy rózsa-sziromlevélen evett. Boldog volt az anyukájával.

De egy éjszaka egy csúnya varangy ugrott be az ablakon. Meglátta Pannát, és elragadta:

– Te leszel a fiam felesége!

A varangy fiával együtt egy vízililiom levelén hagyta Pannát, a tó közepén. Panna sírt, és a halacskák megsajnálták. Elrágták a szárát a liliomlevélnek, és az elúszott messzire.

Panna tovább utazott a levelén. Egy nagy cserebogár elkapta, és felvitte a fára:

– Milyen szép vagy! A feleségem leszel!

De a többi cserebogár azt mondta:

– Fúj, csak két lába van! Milyen csúnya!

A cserebogár meggondolta magát, és lerakta Pannát egy réten.

Egész nyáron Panna a réten élt. Virágok között aludt, harmatot ivott, és nektárt evett. De aztán jött a tél, és fázni kezdett.

Egy mezei egér befogadta a házába:

– Nálam lakhatsz, ha mesélsz és takarítasz!

Panna mesélni szeretett, de a szomszéd vakond meg akarta kérni a kezét. A vakond gazdag volt, de sötét, föld alatti házban élt, és soha nem látta a napot.

Panna nem akarta feleségül menni a vakondhoz. De nem mert nemet mondani.

Egy napon a vakond megmutatta neki egy titkos átjárót. Ott feküdt egy megfagyott fecske. A vakond meg akarta rúgni:

– Haszontalan madár!

De Panna rájött, hogy a fecske él! Egész télen etette és melengette, és a fecske meggyógyult.

Tavasszal a fecske elrepült. A vakond esküvőjének napja közeledett. Panna nagyon szomorú volt.

De az esküvő előtti napon a fecske visszajött:

– Gyere velem délre, ahol mindig meleg van!

Panna felült a fecske hátára, és elrepültek. Délen, egy virágmezőn, a virágkelyhekben apró emberek éltek – pont akkorák, mint Panna! Az egyikük egy szép királyfi volt, szárnyakkal a hátán.

– Gyere, légy a királynőnk! – mondta.

Pannának is kinőttek a szárnyai. Attól fogva Majának hívták, és boldogan élt a virágok között – soha többé nem fázott.