A hókirálynő

Volt egyszer egy ördög, aki készített egy tükröt. Ez a tükör mindent elcsúfított: a szépet rútnak mutatta, a jót rossznak. Az ördög fel akarta vinni a mennyországba, hogy az angyalokat is megcsúfolják. De a tükör kiesett a kezéből és millió darabra tört.

A szilánkok szétszóródtak a világban. Aki a szemébe kapta, annak mindent rossznak látott. Aki a szívébe kapta, annak jéggé fagyott a szíve.

Volt egyszer két gyermek, Kai és Gerda. Egymás mellett laktak, és minden nap együtt játszottak. A tetőkertben rózsákat neveltek, és boldogok voltak.

Egy téli napon Kai kinn játszott a hóban. Hirtelen valami beleszúrt a szemébe és a szívébe – az ördög tükrének két szilánkja.

Kai megváltozott. Többé nem szerette a rózsákat, csúfolta Gerdát, és csak a hideg tökéletességét csodálta. Azt mondta, a hópelyhek szebbek minden virágnál.

Egy napon egy fehér szán suhant végig a városon. A szánban egy hófehér ruhás asszony ült – a Hókirálynő. Kai a szánhoz kötötte a kicsi szánkóját, és a Hókirálynő elvitte magával. Megcsókolta Kai homlokát, és a fiú elfelejtette Gerdát, a szüleit, mindent.

Gerda hiába várta a barátját. Tavasszal elindult megkeresni. Először a folyóhoz ment, és megkérdezte:

– Láttad Kait?

Beszállt egy csónakba, és hagyta, hogy a folyó vigye. Egy virágos kerthez ért, ahol egy öregasszony lakott. Az asszony varázslata majdnem ott tartotta örökre, de Gerda visszaemlékezett Kaira, és továbbment.

Találkozott egy hollóval, aki mesélte, hogy egy okos fiú nemrég a hercegnő férje lett. Gerda azt hitte, Kai az. Elment a palotába, de nem Kait találta. A hercegnő és a herceg segítettek neki: aranyhintót, meleg ruhákat adtak.

Tovább utazott. Rablók támadták meg a hintót. A rablóvezér lánya kegyetlen kislány volt, de megtetszett neki Gerda. A rabló kislánynak volt egy rénszarvasa, aki tudta, hol van a Hókirálynő palotája. Elengedte őket.

A rénszarvas Lappföldre vitte Gerdát. Ott egy bölcs asszony élt, aki így szólt:

– Nem adhatok Gerdának több erőt, mint amennyi már van benne. A szíve tisztasága az ereje. Ez fogja megmenteni Kait.

Gerda egyedül ment tovább a dermesztő hidegben. A Hókirálynő palotája jégből épült, és olyan hideg volt, mint a halál. A termek üresek és fagyosak voltak.

Kai ott ült a palota közepén, és jégdarabokból próbált kirakni egy szót. A Hókirálynő azt mondta: ha kirakja az "ÖRÖKKÉVALÓSÁG" szót, szabad lesz. De Kai nem tudta kirakni, mert szíve jéggé fagyott.

Gerda befutott és megölelte:

– Kai! Drága Kai! Végre megtaláltalak!

Kai hidegen nézett rá. Nem ismerte fel.

Gerda sírt. Forró könnyei Kai mellkasára hullottak, és elérték a szívét. A könnyek melege felolvasztotta a szívébe fúródott jégszilánkot.

Kai felkiáltott, és ő is sírni kezdett. A könnyei kimosták a szilánkot a szeméből. Végre felismerte Gerdát.

– Gerda! Hol vagyok? Milyen hideg van itt!

Gerda átölelte. Ölelése olyan meleg volt, hogy körülöttük a jég olvadni kezdett. A jégdarabok maguktól összeálltak, és kirakták az "ÖRÖKKÉVALÓSÁG" szót.

Kai szabad volt. Kézen fogva indultak hazafelé. A rénszarvas elvitte őket Lappföldről. A rabló kislány útközben csatlakozott hozzájuk, már nem volt olyan kegyetlen. A hercegnő hintót küldött értük.

Végül hazaértek. Ugyan felnőttek lettek az út során, de a szívük gyermeki maradt. A tetőkertben újra virágoztak a rózsák, és Kai és Gerda boldogan éltek.