A kis hableány

A tenger mélyén, ahol a víz olyan kék, mint a legszebb búzavirág, és olyan tiszta, mint a legtisztább kristály, állt a tengerkirály palotája. A falait korallokból építették, a tetejét kagylók borították, és a szélben hullámzó tengeri növények díszítették.

A tengerkirálynak hat lánya volt, mind szépséges hableányok. De a legfiatalabb volt a legszebb. Bőre olyan finom és átlátszó volt, mint a rózsaszirom, szemei olyan kékek, mint a legmélyebb tenger. De lába nem volt – hosszú, ezüstösen csillogó halfarok nőtt helyette.

A kis hableány különös lény volt. Szeretett a tenger felszínére úszni és a csillagokat nézni. Leginkább az emberek világa érdekelte. A nagyanyja mesélt neki a szárazföldről: a madarakról, a virágokról, az emberekről, akik két lábon járnak.

Tizenöt éves korában végre felúszhatott a felszínre. Éppen akkor vihar tombolt, és egy hajó küzdött a hullámokkal. A hajón egy fiatal herceg állt a kormánynál. Olyan szép volt, hogy a kis hableány szíve gyorsabban kezdett verni.

A hajó elsüllyedt a viharban. A kis hableány a víz alá merült, és megkereste a herceget. A partra vitte, és ott várta, amíg feléled. Amikor emberek közeledtek, elrejtőzött a sziklák között.

Egy fiatal lány talált rá a hercegre. A herceg kinyitotta a szemét, és azt hitte, ez a lány mentette meg az életét. A kis hableány szomorúan úszott vissza a tengerbe.

Attól fogva minden nap a part közelében lebegett, és nézte a herceget. Egyre jobban szerette, de nem tudott közel kerülni hozzá.

A nagyanyja mondta neki:

– Az embereknek lelkük van, ami örökké él. Nekünk, hableányoknak, háromszáz évünk van, aztán tengeri habokká változunk.

– Hogyan kaphatnék én is lelket? – kérdezte a kis hableány.

– Csak úgy, ha egy ember igazán megszeretne, és feleségül venne. Akkor az ő lelke a tiéd is lenne.

A kis hableány elment a tengeri boszorkányhoz, aki egy sötét barlangban lakott.

– Segíthetek rajtad – mondta a boszorkány. – Adhatok két lábat a halfarkad helyett. De nagy árat kérek érte: add nekem a hangodat! Te vagy a legszebben éneklő lény a tengerben.

– Mit fog mondani a herceg, ha nem tudok beszélni?

– Táncod és szemed beszél majd helyetted – felelte a boszorkány. – De tudd meg: minden lépésed olyan lesz, mintha késeken járnál. És ha a herceg mást vesz feleségül, másnap reggel tengeri habokká változol!

A kis hableány elfogadta az alkut. A boszorkány elvágta a nyelvét, és egy varázsfőzetet adott neki.

A part szélén a kis hableány megitta a főzetet. Rettenetes fájdalom hasított belé, és elájult. Amikor felébredt, a herceg állt mellette.

– Ki vagy te, gyönyörű lány? – kérdezte.

De a kis hableány nem tudott válaszolni. A herceg bevitte a palotájába. A kis hableány táncolt neki, és olyan kecsesen mozgott, mint senki más. A herceg megszerette – de úgy, mint egy kishúgot.

– Te emlékeztetsz arra a lányra, aki megmentette az életemet – mondta a herceg. – Őt szeretném feleségül venni, de nem tudom, ki ő.

A kis hableány szíve fájt. Ő mentette meg a herceget, de nem tudta elmondani!

Aztán egy napon megérkezett a szomszéd királyság hercegnője. A herceg felismerte benne azt a lányt, akit a parton látott felébredéskor.

– Te vagy! – kiáltotta. – Te mentettél meg!

A hercegesküvőt jelentettek be. A kis hableány szíve megszakadt, de még mindig szerette a herceget, és boldognak akarta látni.

Az esküvő éjszakáján a kis hableány a hajó fedélzetén állt. Tudta, hogy hajnalban tengeri habokká változik. Ekkor felmerültek a nővérei a vízből.

– Húgocskánk! Eladtuk a hajunkat a boszorkánynak, hogy segíthessünk rajtad! Íme egy tőr: ha a herceg szívébe döföd, visszakapod a halfarkad, és velünk élhetsz a tengerben!

A kis hableány elvette a tőrt, és bement a herceg szobájába. De ahogy a hercegre nézett, aki békésen aludt az új felesége mellett, nem tudta megtenni.

Kidobta a tőrt a tengerbe, és a hajó korlátjáról a habokba vetette magát.

De nem változott habokká. Áttetsző, fénylő lénnyé lett – a levegő szellemévé. Körülötte más szellemek lebegtek.

– A jó cselekedetek meghosszabbítják az életedet – mondták neki. – Háromszáz évig jót tehetsz az embereknek, és azután örök lelket kapsz.

A kis hableány boldogan szállt fel a napfénybe. Láthatatlanul megcsókolta a herceg homlokát, és elrepült, hogy jót tegyen a világgal.