A vad hattyúk

Volt egyszer egy király, akinek tizenegy fia és egy lánya volt, akit Elizának hívtak. Boldogan éltek, de az anyjuk meghalt, és a király új feleséget hozott a házhoz.

Az új királyné gonosz boszorkány volt. Gyűlölte a gyerekeket. A tizenegy fiút varázslata hattyúkká változtatta:

– Tűnjetek innen, néma madarakként! – kiáltotta.

A hattyúk elrepültek. Elizát pedig egy szegény parasztházba küldte, ahol senki sem tudta, hogy királylány.

Eliza felnőtt. Tizenöt éves korában visszament a palotába, de olyan szép volt, hogy a királyné féltékeny lett. Három varanggyal megátkozta, de Eliza olyan tiszta szívű volt, hogy az átok nem fogott rajta.

A királyné beletörődött, és piszkot kent Eliza arcára, hogy csúnyának lássák. A király nem ismerte fel saját lányát, és elűzte.

Eliza elindult a fivéreit keresni. Napokig ment, amíg a tengerhez ért. Ott tizenegy fehér tollat talált. Napnyugtakor tizenegy hattyú érkezett, és amikor a nap lebukott, gyönyörű hercegekké változtak – a bátyjai!

– Húgocskánk! – kiáltották boldogan.

Elmesélték, hogy nappal hattyúk, és csak éjszaka lehetnek emberek. Egy távoli földön élnek, és csak évente egyszer jöhetnek vissza.

– Vigyetek engem magatokhoz! – könyörgött Eliza.

A hattyúk egy hálót fontak, és abban vitték Elizát a tengeren át. A hosszú úton Eliza álmot látott: egy tündér jelent meg neki.

– Megszabadíthatod a bátyjaidat – mondta a tündér. – Csalánból kell ingeket szőnöd nekik. De amíg nem vagy kész mind a tizenegy inggel, egyetlen szót sem szólhatsz, különben meghalnak!

Eliza felébredt, és rögtön munkához látott. A csalán égette a kezét, de nem adta fel. Nem beszélt senkivel.

A király, aki azon a földön élt, meglátta a gyönyörű, néma lányt, és beleszeretett. Feleségül vette, és Eliza királyné lett – de továbbra sem szólt egy szót sem.

A király püspöke gyanakodott. Elizát boszorkánynak hitte, és máglyahalálra ítéltette.

Eliza a börtönben is szőtte az ingeket. Az utolsó éjszakán a tizenegy hattyú megjelent az ablakánál. Eliza nem tudta befejezni a legkisebb fiú ingét – hiányzott az egyik ujja.

Reggel a máglyához vitték. A lángok már lobogtak, amikor tizenegy hattyú leszállt. Eliza rájuk dobta az ingeket – és a hattyúk hercegekké változtak! A legkisebbnek maradt egy hattyúszárnya az ujjatlan ing miatt.

– Ártatlan vagyok! – kiáltotta Eliza.

Most már beszélhetett! Elmesélte az igazságot. A csalánból szőtt ingek virágokká változtak, és a királyság ujjongott.

Eliza és a bátyjai boldogan éltek a jó királlyal, és a gonosz királynét és a püspököt elűzték.