A tücsök és a hangya

Egy réten élt egy tücsök meg egy hangya. A tücsök vidám fickó volt, aki egész nap zenélt, ugrált és énekelt. A hangya pedig szorgalmas és előrelátó, reggeltől estig dolgozott.

Nyáron a nap melegen sütött, a virágok illatoztak, és a tücsök boldogan cirpelt a fűben:

– Cirp-cirp-cirp! Milyen szép a nyár! Milyen jó élni!

A hangya mellette vonult el, a hátán egy hatalmas morzsát cipelve, ami háromszor akkora volt, mint ő maga.

– Hé, Hangya! – kiáltott a tücsök. – Miért dolgozol ilyen szép napon? Gyere, zenélj velem! Táncoljunk!

A hangya megállt egy pillanatra:

– Nem érek rá, Tücsök. A télre kell készülnöm. Élelmet gyűjtök a raktáramba.

– A télre?! – nevetett a tücsök. – A tél még messze van! Élvezd a napot! Nézd, milyen kék az ég, milyen zöld a fű!

– A tél hamarabb itt lesz, mint gondolnád – felelte a hangya, és folytatta az útját.

A tücsök vállat vont, és tovább zenélt. Egész nyáron ezt csinálta: énekelt, ugrált, és a nap melegében sütkérezett. Amikor a fecskék délre repültek, a tücsök integetett nekik:

– Majd jövőre is hallotok engem!

Az ősz eljött. A levelek lehullottak, a virágok elhervadtak. A tücsök még mindig vidám volt:

– Ej, van itt elég ehető fűszál!

De aztán jött a tél. A hó betakarta a rétet. A szél hidegen fújt. A tücsök didergett, és nem talált egyetlen falat ennivalót sem.

Bekopogott a hangya ajtaján:

– Kedves Hangya, kérlek, adj egy kis ennivalót! Éhen halok!

A hangya kinyitotta az ajtót. Meleg volt odabent, és a raktár tele volt élelemmel: magvak, morzsák, aszalt gyümölcsök.

– Tücsök – mondta a hangya –, mit csináltál egész nyáron?

– Énekeltem – felelte a tücsök szomorúan. – Mindenkinek énekeltem, hogy szép legyen a napjuk.

A hangya elgondolkodott. Igaz, a tücsök zenéje mindig felvidította a nyári napokat. Amikor fáradtan cipelte a morzsákat, a tücsök dala adott neki erőt.

– Gyere be – mondta végül a hangya. – Egyél, és melegedj fel. De tavasszal megegyezünk: te is gyűjtesz a nyáron, és cserébe esténként nekem zenélsz.

A tücsök boldogan bement. Egész télen a hangya vendége volt, és hálásan zenélt minden este, hogy a hangya szórakozzon a hosszú téli estéken.

Tavasszal a tücsök betartotta a szavát. Délelőtt gyűjtött és dolgozott, délután pedig zenélt a réten. A hangya is megtanulta, hogy néha meg kell állni és élvezni az életet.

A következő télen mindkettőjüknek volt elég ennivalója – és esténként együtt hallgatták a tücsök dalait a meleg odúban. Mert rájöttek: a szorgalom és az öröm együtt teszi teljessé az életet.