A gyufaárus kislány

Szilveszter éjszakáján, amikor a házakban melegség és fény volt, egy kis lány mezítláb járt az utcákon. Gyufákat árult, de aznap senki sem vett tőle egyet sem.

A kislány fázott. Rongyos ruhája nem védte a hidegtől. A papucsait elvesztette, amikor egy száguldó kocsi elől menekült.

A házakban libapecsenyét ettek. Az illat kiszállt az utcára, és a kislány gyomra korgott az éhségtől. De nem mehetett haza – az apja megveri, ha nem ad el egyetlen gyufát sem.

Leült egy ház sarkában, és összekuporodott. A kis lábai kékek voltak a hidegtől. A kezében ott voltak a gyufák.

„Ha meggyújtanék egyet, kicsit megmelegedném" – gondolta.

Gyújtott egyet. A gyufa lángja olyan meleg volt, olyan fényes! A kislány úgy érezte, mintha egy vaskalyha előtt ülne. A tűz táncolt, és ő kinyújtotta a kezét, hogy melegítse...

De a gyufa kialudt. A kályha eltűnt. A kislány megint fázott.

Gyújtott egy másik gyufát. A fényben egy gyönyörű szobát látott, egy terített asztallal. Sült liba gőzölgött az asztalon, és a liba – csoda! – leugrott a tálról, és felé sétált, kés és villa a hátában!

A gyufa kialudt. A liba eltűnt.

A kislány újabb gyufát gyújtott. Most egy gyönyörű karácsonyfát látott, százszor szebbet, mint amit a gazdag házak ablakában látott. A gyertyák égtek a fán, és az angyalkák mosolyogtak rá.

A gyufa kialudt. De a gyertyák fénye fölszállt az égbe – mert a gyertyák csillagokká váltak.

Egyik csillag lehullott az égről.

– Valaki most halt meg – mondta a kislány. A nagyanyja, aki egyedül szerette őt, azt mondta: amikor egy csillag lehull, egy lélek fölszáll a mennybe.

A kislány még egy gyufát gyújtott. A fényben megjelent a nagyanyja, ragyogva és mosolyogva.

– Nagymama! – kiáltott a kislány. – Vigyél magaddal! Tudom, hogy eltűnsz, ha a gyufa kialszik, mint a kályha, a sült liba és a karácsonyfa!

Meggyújtotta az összes gyufát, hogy a nagyanyja ott maradjon. A gyufák együtt égtek, és a fényük olyan erős volt, mint a napfény. A nagyanyja karjaiba vette a kislányt, és fölszálltak. Magasra, ahol nincs hideg, éhség vagy fájdalom.

Újév reggelén az emberek egy kis testet találtak a sarokban. Egy kislány ült ott, dermedt mosollyal az arcán. Körülötte elégett gyufák.

– Szegényke, melegedni akart – mondták az emberek.

De nem tudták, milyen gyönyörű dolgokat látott, és milyen boldogan szállt fel a nagyanyja karjaiban – az új év első reggelén.