A császár új ruhája

Volt egyszer egy császár, aki annyira szerette a szép ruhákat, hogy minden pénzét ruhákra költötte. Minden órában átöltözött, és napközben nem a trónteremben, hanem az öltözőjében keresték.

Egy napon két csaló érkezett a városba. Szabóknak adták ki magukat, és különleges ajánlatot tettek:

– Felséges császár! Mi olyan szövetet tudunk készíteni, amelynél szebbet még senki nem látott. De van egy varázsa: aki ostoba vagy méltatlan a hivatalára, az nem látja!

A császár lelkesedett. „Ez a ruha megmutatja, ki az ostoba a birodalmamban!" – gondolta.

Rengeteg aranyat és selyemfonalat adott a csalóknak, akik berendezkedtek egy műhelyben. A szövőszékek mellett üldögéltek, és úgy tettek, mintha szőnének – de valójában semmi sem volt a kezükben.

A császár kíváncsi volt, hogyan halad a munka. De félt saját maga elmenni – hátha ő sem látja a szövetet? Elküldte hát a miniszterét.

A miniszter belépett a műhelybe. A csalók a szövőszékre mutattak:

– Ugye, milyen gyönyörű minta? Milyen csodálatos színek?

A miniszter tágra nyitotta a szemét, de nem látott semmit. „Jaj, nekem!" – gondolta. – „Ostoba vagyok? Méltatlan a hivatalomra? Ezt senki nem tudhatja meg!"

Hangosan mondta:

– Gyönyörű! Csodálatos! Elragadó! Megmondom a császárnak!

A császár újabb aranyat küldött. Ezúttal egy másik minisztert küldött megnézni a szövetet. Ugyanaz történt: a miniszter nem látott semmit, de nem merte bevallani.

– Fantasztikus! – mondta. – A császár el lesz ragadtatva!

Végül a császár is elment. Az egész udvara vele tartott. A csalók a levegőben lobogtattak valamit:

– Íme, a nadrág! A kabát! A köpeny! Olyan könnyű, mint a pókháló!

A császár nem látott semmit. De hogyan vallhatta volna be? Ő, a nagy császár, ostoba lenne?

– Fenséges! – mondta. – Elnyerte a tetszésemet!

Az egész udvar bólogatott és tapsolt. Senki sem látta a ruhát, de mindenki azt mondta, gyönyörű.

Az esküvő napján a csalók úgy tettek, mintha felöltöztetnék a császárt. A császár meztelenül állt a tükör előtt.

– Milyen pompás! – mondták az udvaroncok.

A császár elindult a felvonuláson az utcákon. Az emberek ujjongtak:

– Gyönyörű a császár új ruhája! Milyen csodálatos szövet!

Senki sem merte bevallani, hogy nem lát semmit – mert akkor ostobának tartanák.

Ekkor egy kisgyerek – aki még nem tanulta meg, hogy félnie kell mások véleményétől – felkiáltott:

– De hiszen a császárnak nincs rajta semmi! Meztelen!

Az emberek összenéztek. Valaki elnevette magát. Aztán még valaki. És hamarosan mindenki nevetett:

– A gyereknek igaza van! A császár meztelen!

A császár elpirult, mert tudta, hogy ez az igazság. De büszkén folytatta a felvonulást, mintha mi sem történt volna – mert túl büszke volt beismerni a tévedését.

A csalók pedig – mire visszamentek volna értük – eltűntek az összes arannyal és selyemmel.