A borsó hercegnő

Volt egyszer egy királyfi, aki feleséget keresett magának. De nem akármilyen feleséget – igazi hercegnőt akart.

Bejárta az egész világot. Sok hercegnővel találkozott, de egyikről sem tudta biztosan, hogy igazi-e. Mindig volt valami, ami nem stimmelt: az egyik túl büszke volt, a másik túl buta, a harmadik túl kedves ahhoz, hogy igazi legyen.

A királyfi szomorúan tért haza. „Soha nem találok igazi hercegnőt" – sóhajtotta.

Egy viharos éjszakán kopogtak a kastély kapuján. Egy lány állt odakinn, csuromvizesen, és így szólt:

– Igazi hercegnő vagyok. Kérem, engedjenek be!

A király kinyitotta a kaput. A lány rettenetes állapotban volt: a haja csapzott, a ruhája szakadt, és a víz csak úgy csöpögött róla.

„Ez lenne igazi hercegnő?" – gondolta a király kételkedve.

De a királynő ravasz volt. Nem szólt semmit, hanem felment a vendégszobába, és elkezdte megvetni az ágyat. Húsz derelyét tett egymásra, és azokra húsz pehelypárnát. De mielőtt letette az első derelyet, egy borsószemet dugott az ágy aljára.

– Tessék, édes lányom – mondta. – Itt alhatsz.

A lány megköszönte, felmászott az ágyba, és lefeküdt.

Reggel a királynő megkérdezte:

– Hogy aludtál?

– Jaj, rettenetes volt! – panaszkodott a lány. – Valami kemény volt az ágyban! Egész éjszaka forgolódtam, és reggelre csupa kék folt a testem! Életemben nem aludtam ilyen rosszul!

A királynő elmosolyodott. Csak egy igazi hercegnő bőre lehet olyan érzékeny, hogy húsz derelyen és húsz párnán át is megérezzen egy kis borsószemet!

– Fiam – mondta a királyfinak –, ő az igazi!

A királyfi nagyon boldog volt. A hercegnő is – még ha aznap éjjel rosszul is aludt. Fényes esküvőt tartottak, és boldogan éltek.

A borsószemet pedig a királyi kincstárba tették, ahol még ma is látható – ha ugyan azóta nem lopták el.